BEMUTATKOZÁS

VADMADÁRKÓRHÁZ

Az Alapítvány célja a Magyarországon honos, az itt költő valamint az ezen a területen áthaladó vándormadarak védelme és a sérült példányok gondozása, ellátása, gyógyítása, az ezen tevékenységgel kapcsolatos oktatás, nevelés és ismeretterjesztés, állat-, természet- és környezetvédelem.

A Vadmadárkórház célja a vadon élő, sérült madarak gyógyítása, azt követően – ha lehetséges – visszaengedésük a szabad természetbe, maradandó károsodás esetén élethosszan tartó gondozásuk, oktatás, nevelés, szemléletformálás, ismeretterjesztés, a természet védelme.

A SÉRÜLT MADÁR GYÓGYÍTÁSA

EMBERI LÉTÜNKBŐL FAKADÓ BELSŐ KÉSZTETÉS

Az ember késztetése, aki nem tudja elnézni a beteg madár szenvedését, aki nem tud elmenni az út szélén fekvő, elütött, sérült madár mellett, aki nem tudja otthagyni a megégettet a villanyvezeték alatt, a mérgezettet görcsök között elpusztulni, és aki talán felelősséget is érez mindazért a gyötrelemért, melynek okozója maga az ember.

HISSZÜK, HOGY

A MADÁRMENTÉS, LÉLEKMENTÉS IS

Azoknak szeretnénk segíteni a madarak gyógyításával, akiknek a lelkiismeretét furdalja, akiknek a lelkét nyomasztja a madár szenvedése, akik segíteni akarnak, és ezért megoldást keresnek a gyógyításukra.

Nem célunk a világ összes sérült, beteg madarának a megmentése, de célunk a beteg vadmadarat megmenteni szándékozó emberek segítése a céljuk elérésében, mentőtevékenységük bemutatása minél szélesebb körben, a példamutatás, a felelősségvállalás példájának az emberek figyelmébe ajánlása.

PÉLDAMUTATÁSUNKKAL

HATUNK AZ ARRA FOGÉKONY, ÉRZÉKENY EMBEREKRE

Célunk az emberek szemléletformálása. Fenntarthatóságunk érdekében pedig a cél az, hogy a sérült madarat behozó vállalja a gyógykezelés költségeit is, ugyanis a programnak az egyetlen pénzügyi támogatottsága az alapítványhoz beérkező magánadományokból tevődik össze.

A KICSI IS NAGY SEGÍTSÉG

VÁSÁRLÁSODDAL TE IS TÁMOGATOD

Minden karkötő hozzájárul ahhoz, hogy e szervezet a jövőben is segítse és ellássa az arra rászoruló madarakat.